Szent László szobraMagyar Testvéreim!

A 2017-es évet SZENT LÁSZLÓ-EMLÉKÉVNEK nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság a LOVAGKIRÁLY trónra lépésének 940. szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.
„Csillagok között fényességes csillag”, – írja róla a régi magyar énekszerző és költő Janus Pannonius.
Hol lehet a helye egy fényességes csillagnak? – mely üstökös pályáját Isten mérte ki.
1046. június.27-én a Lengyel Királyságban gyúl ki egy csillag I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő második gyermekének sorsában. Szülei és hat testvére mellett gyönyörködött benne a Mindenható Isten is, hiszen neki tetsző életet élt és az Úr sátrának vendége volt a szent hegyen és mindörökre az is maradt. Az ifjú herceg nagy tettek várományosa volt, melyet be is teljesített.
Szent László király egyedüliként a világon APOSTOLI KIRÁLY volt, aki népének nemcsak világi uralkodója volt hanem lelki vezetője is, ezért is hívhatott össze ZSINATOT 1092. május 20. napján SZABOLCS VÁRÁBA.
A Zsoltárok Könyve 15. fejezetében prófétai hang és szellem szólal meg, mely megfogalmazza azokat a követelményeket, melyet Isten támaszt kiválasztottjával szemben. Ezek pedig:
TISZTA SZÍV, TISZTA SZÁJ, TISZTA KÉZ.
Őrzi a krónika és a népi emlékezet, hogy a LOVAGKIRÁLY nem csupán magas termetével, bátorságával, szervezőkészségével, hanem erkölcsösségével, erényességével és mély vallásosságával tűnt ki leginkább, aki igazi ajándéknak nem a földi koronát, hanem az égi koronát tekintette. Válaszul egy égi jel adott örök bizonyosságot övéinek, hiszen 1192. június 27-én délben a váradi Székesegyház fölött egy fényességes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. Neve napja így egyben égi születésnapja.
Nincs e kérdésre adott válaszban semmiféle kultikus, ceremoniális, külsőséges mozzanatról szó, hanem olyan belső, lelki követelményekről, amelyek az Újszövetségben is érvényesek. A teljes prófétai szemléletet tükrözi, ha arra utalunk, hogy az Isten szövetségében élő ember lelki vonásai ezek.

Nagyvárad hívő magyarsága nem tud és nem is akar feledni. Hálás kegyelettel emlékezik város és templomalapító Szent Királyára, koszorús költőkirályaira és zseniális festőire, álomszerű építészeire és Dankó Pista hegedűjére, premontrei tanáraira és népdalkirálynőire. Nagyenyed ősi tisztaságát, Kolozsvár kincsét hozta a Váradi Szigligeti Színházba Kovács Apollonia művésznő, hogy zseniális tehetségével tovább gazdagítsa a MARADANDÓSÁG VÁROSÁT, könnyezze SZENT LÁSZLÓ sírját, imádkozza a mennybe Fráter Erzsit, Madách Imre hűtlen özvegyét az olaszi temetőből.
Kovács Apollonia: Annak, aki feledni tud. Hallgassuk meg!

Szent László királyról azt tartotta a korabeli egyházi és világi hatalmasság, hogy Krisztus bajnoka, életének értéke, mélysége és szépsége egyháza és népe szeretetében teljesedett ki. Pedig igen rövid földi pálya adatott neki, hiszen 49 esztendőt élt, uralkodása pedig 18 esztendőre tehető. Felesége Adelheid három szép leánnyal ajándékozta meg, kik korán árvaságra jutottak.
Egyik legkiemelkedőbb alkotása a Szabolcs Várába összehívott Zsinat 1092. május 20-án, ahol ő elnökölt. Krónikák szerint nagy számban vett rajta részt a papság, urak és a nép számára is teljesen nyilvános volt. Az egyház és a politikai törvényhozásban olyan törvényeket hoztak, (39) határokról, anyagi javakról,ünnepekről, erkölcsről, nő és családvédelemről, mely ma is időszerű és helytálló.
E közel ezer esztendő előtti világ értéke és tisztasága előtt egy szép verssel tiszteleg gróf. czegei Wass Albert írófejedelem. Gyertyaláng. Olvassuk el!

Wass Albert író fejedelemEmlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek és síró anyák...

Emlékszobor... ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.

Sok régi ház hiába várja őket,
s fehér csöndjével sok fehér falu...
üzenetet nem hoz többé felőlük
fehér felhők közt a vándordaru.

Nem járnak többé esténként csodálni
kalászhullámon tékozolt csodát...
bús hazájuk elvégzett csodáit
magukkal vitték s most őrzik tovább.

Magukban őrzik. Dölyfösen, keményen,
s nem tudják, hogy a szent haza ledőlt...
Boldog halottak. Lám, mi árvábban állunk
tornyosuló emléketek előtt...

Halottak napja van ma. Rejtve, lopva
a Hargitán megszólal egy harang...
a Tátráról felel reá egy másik...
zeng-bong az éj... galang...galang... galang...
ezer kicsi harang...

Az emlékezés gyertyalángja mellett
felsorakozik óriási sorba
határon innen és határon túlról
az elesettek emlék-légiója.

Sok sápadt arc. Óh Istenem, szívünkből
de messze volt a mit sem érzés vágya...
piros rózsákat mentek megcsodálni
s megérkeztek a bíboros halálba.

Ki hinné el, hogy minden név mögött
tervek izzottak és célok lobogtak,
s hogy álmodozva, mint megannyian,
vérük titkának hordozói voltak?

Küzdtek, lemondtak, aztán újra küzdtek,
vágytak, csalódtak és megint reméltek...
Ki hinné el, hogy életük rögén
ők is csak ilyen torz meséket éltek?

Ez vőlegény volt. Ajkán csókok íze,
szívében pompás báli éjszakák...
Aztán gránátok zúgták a zenét...
aztán gránátok hozták a halált...

Ez gyermek volt még. Fák suhogtak benne,
talán szerelmes sem volt még soha...
Doberdó várta. Képét most is őrzi
kopott keretben egy kopott szoba.

Ez gyermekét hagyta itt és hazáját,
hogy a hazája boldogabb legyen...!
Ő ott maradt. A lelke itt barangol
hazát keresve, völgyön és hegyen.

Nyugosznak mind. A vérüket beszívta
a kalásztermő, szomjas ajkú föld.
Mögöttük összedőlt a szörnyű Bábel,
s ami még nem volt, az is összedőlt.

S mily furcsa is: Halottak éjszakáján
a hősök lelke hogyha hazaszállna:
hány lenne, aki nem találna többé
széles e földön egy piciny hazára!

Szélvész üvölt a csíki hegyek ormán,
fekete fenyők zúgnak szilajon...
Hazájukat ha számon kérik egyszer,
mit fogsz felelni, győztes Trianon?

Mit fogsz felelni, ha Csaba vezérrel
a meg nem alkuvók seregbe kelnek,
csontváz vitézek, csontváz paripákon,
s egy bolond éjjel hazamenetelnek?!

Székely faluk harangja újra kondul,
a gyertyalángtól tüzet fog a Tátra...!
Magyarország... hányan mentek érted
örvénylő tűzbe és tüzes halálba...

Ismeretlen Testvér, ki messze földön
alszol, lelkében fűnek és virágnak.
Te már tudod, hogy hasztalan a Törvény
amit itt fent az emberek csinálnak.

Te már tudod, sors verte zátonyodnak
magasságos, bölccsé csitult fokán,
Te már tudod, hogy örök egy a törvény:
bűn bűnhődést hord esztendők során.

Testvér, ki alszol ismeretlen sírban,
s megbékélt arcod nem láttam soha:
álmodd tovább az elnémultak álmát,
csöndes Testvérem: halott katona.

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta,
nevek mögött egy hallgatag világ...
Ennyi sírra hogy virágot hintsek,
határon innen nem terem virág.

Határon túl kéne virágért menni...
ha már virágot hozni nem lehet,
ismeretlen, hontalan Halottak:
nektek adom e csöndes rímeket.

(1929)

Milyen kegyes volt Isten hozzánk, hogy ilyen kiváló példaképpel tüntette ki a nagyváradi egyházmegyét és az egész országot. Szent királyunk életpéldája és üzenete soha nem volt olyan aktuális mint ma. Merjünk kiállni hitünkkel a világ elé, és hitünkből erőt merítve helytállni a mindennapok feladatában. Építve, küzdve megszentelődve Isten akarata szerint az Ő dicsőségére. Romló, hanyatló, korrupt Isten és emberellenes világunkban milyen nagy szükségünk van arra, hogy tiszta forrásból táplálkozzunk.
Szent László király Isten kedves szolgája, hazánk büszkesége, jóságos uralkodója, igazságosan ítélkező királya, csodák kieszközlője, népünk reménysége, fejedelmek példaképe, monostorok alapítója, templomok építője, elnyomottak segítője, lovagság példaképe, katonák védőszentje.
Urunk Jézus Krisztus, te hitvallódat Szent László királyt megdicsőítetted, aki méltónak találtatott, hogy Atyánk sátrában lakozzon mindörökké.

Áprily Lajos az erdélyi líra egyik legkiválóbb alkotója egy szép versével tisztelegjünk dicső elődeink példája előtt.
A Fejedelemhez. Olvassuk el!A FEJEDELEMHEZ

Áprily LajosErdélyországi őszi rónaságon,
ütközetekben megfáradt hadak,
Fejedelem, ma néma hódolattal
színed előtt, imhol, megállanak.

A századok felhőiből tekints ránk,
dédelgető sugárral, mint a nap.
Tekintetedre hattyús lobogóink
mély bókolással földre hajlanak.

Nemcsak magunk vagyunk: ma felvonulnak
jeledre roppant szellem-ezredek.
Őrhegy tövétől messze Dardzsilingig
toborzó harsonáid zengenek.

Ma mind, akiknek múltban és jelenben
Te adtál messzehordó szárnyakat,
fészekbe visszavágyó szárnyalással
seregszemlédre visszaszállanak.

Imhol Diákod, kit rokont keresni
egy más világrész titka csábitott,
adóját hozza... lobogó szemében
ma is kísért az oldatlan titok.

Imé, Tanítód, gyújtó fáklya-szellem,
meghajtja halvány mártír-homlokát,
ki a tudásnak büszke forradalmát
alvó szívekbe tűzzel vitte át.

És jön Tudósod, számok óriása,
s hálát leróni, ím, elédbe lép,
a számlálatlan csillagokból hozza
a végtelenség szent üdvözletét.

És jön Poétád, éjkomor szemének
tekintetét hálával szegzi Rád,
ki annyiszor sötét márványba véste
a végzetes magyar tragédiát.

Seregek jönnek néma áhítattal!
Ha szótlan ajkuk dalra nyílana,
Fejedelem, fel az egekre szállna
a hála óriási dallama.

Seregek jönnek Hozzád megköszönni,
Fejedelem, a százados csodát,
hogy milliónyi magrejtő rögödből
virtust nevelt "vitézlő oskolád".

Hogy új erőket sarjadzott az erdő,
hitet lelkedzett a termő határ,
s a napsütésen porladó barázdán
tudás-kalászt vetett a búzaszár.

Ó, égre zendülő, sötét viharban
hányszor tiporva állt a drága rög!
Arany kalász helyén hányszor sötétlett
szélfújta perje s hamvadó üszök!

Szent kincsedből hányszor nem maradt más,
csak múltra emlékeztető romok,
hányszor torzulva dermedett az űrbe
villám sújtotta béke-templomod!

De tűz kilobbant, villám elviharzott,
ritkult szívekben megfakult a gyász,
s az új tavasszal új vetéseidben
hitet termett a győzelmes kalász.

Az újrakezdés vakmerő reménye
legyőzte itt az ostromló halált,
s daccal vágott a mindig új jövőnek -
Fejedelem, a fundamentum állt!...

Színed előtt ma is riadva állunk,
sírból kiszállt az ősi félelem:
árvízzel csap ki fundamentumodra
a száguldó világtörténelem.

Hullámait már templomodra küldi,
zivatarából pusztulás süvölt,
lábunk alatt ijesztő rendüléssel
indul a régi fejedelmi föld.

A századok felhőiből tekints ránk,
vigasztaló sugárral, mint a nap.
Tekintetedre hattyús lobogóink
a megrendülő földre hajlanak.

Te vonsz majd minket végső számadásra,
Te hallgass meg, ha végzetünk siket.
Ütközetekben megfáradt hadaknak
adj meg nem rendülő, erős szívet.

Erős hitet, hogy hattyúidnak ajkán
sokára csendül még a hattyúdal -
s a szellem elrendeltetése: élet,
feltámadás és örök diadal!

Mohácsi László tiszteletes
Mohácsi László

Debrecen-Józsa, 2017. február 17.

A képek forrásai:
blog.xfree.hu
szeretetlang.blog.hu